Termékek

Szabadszavas
kereső

2015. 09. 23.

Itt van az ősz, itt van újra...

Beköszöntött az ősz, nemcsak a naptár szerint, hanem lassan az időjárás is kezd hűvösebbre fordulni. Ez az időszak nemcsak az iskolás gyerekek számára fordulópont, a hobbikertészeknek is akad bőven teendőjük a ház körül. A kerti munka szeptemberben sem áll le, az őszi, sőt még a téli hónapok folyamán is figyelnünk kell veteményeskertünkre, ehhez az alábbi segédletet nyújtjuk.

A legtöbb helyen az ősz a betakarítás időszaka: ekkor érnek meg az utolsó paradicsomok, arról nem is szólva, hogy ekkor van itt az ideje a padlizsán, a bab, a zöldbab, az uborka, a tök, a dinnye, a krumpli és a maradék paprika leszüretelésének. Az sem árt, ha már ekkor elgondolkozunk rajta, hogy a termések magvait miként tesszük el a következő évre. És természetesen a talajról se feledkezzünk meg, ezeket a munkálatokat már augusztusban megkezdhetjük.


Gondoljunk a következő évre...

Amennyiben nem hibrid növényeket ültettél, úgy a termések magvait elraktározhatod következő évre : Hagyj pár jól fejlődő, szép termést rajta a száron (különösen a növény alsó részén termőket érdemes megtartanod), várd meg míg teljesen beérnek, addig ne szüreteld le őket. Miután kiszedted a termésből az érett növény napjait, szárítsd meg őket teljesen. Ezt követően a magokat tekerd papírba, és a csomagot tárold hűvös, sötét és száraz helyen, erre legalkalmasabb egy fém doboz. Ez az eljárás kiválóan alkalmazható uborka, görögdinnye, sárgadinnye és cukkini esetében.

Paradicsommagok tárolása

Paradicsommagok esetében más metódus szerint kell eljárnunk. A magokat az őket körülölelő zselés résszel együtt távolítsuk el, majd helyezzük három napra egy pohár vízbe, ahol erjedni kezd. Fehér hártya jelenik meg a víz felszínén, ezt távolítsuk el kanállal, majd kavarjuk meg a folyadékot, így a zselés rész leválik a magokról. Azok lesznek a megfelelő magok, amik a pohár aljára lesüllyednek, ezt követően nincs más dolgunk, mint leöblíteni a paradicsommagokat és árnyékos helyen megszárítani. A tárolás a fent említett zöldségfélékhez hasonlóan történik.


Ami még az őszi teendők közé tartozik:

  • Tisztíts meg és pakolj el minden olyan kerti szerszám ot, amit a nyár folyamán használtál, de az őszi időszakban már nem lesz rá szükséged.
  • Szüreteld le a még termő zöldségeket/gyümölcsöket, a lehulló és a leszedett, majd kiszárított levelekből komposztot készíthetsz.
  • Terítsd szét az előző évből származó komposztot (vagy trágyát) a letisztított területeken. A baktériumoknak köszönhetően a trágya alkotóelemeit lassan beépülnek a talajba, így a veteményeskerted termékenyebb és lágyabb lesz.
  • Ideje felkészülni az igazán hideg időkre is, azért hogy a kényesebb növényeket is megóvd a korai fagyoktól (például a fóliasátor, vagy az üvegház is megfelel a célnak).

Az évnek ebben a szakaszában sok zöldségféle még a szabad ég alatt is vidáman terem, ilyen a cikória, a borsmustár, az endívia, a spenót és a fehérhagyma. Természetesen ez az adott régió hőmérsékletétől is függ, de ekkor az édeskömény, a saláta és a fehérhagyma is kiültethető.

Photo credit: Foter / CC BY-SA

Forrás: Grow the Planet